Tegnapelőtt a Tchiboban vettem egy kiváló tortaformát. Tulajdonképpen évek óta nézegetem a sütis recepteket, és nagyon szeretnék sütni néha ezt-azt, de egyáltalán nem volt hozzá felszerelésem, mert ugyan ki jár olyan helyekre, ahol ilyeneket lehet venni? Hát én biztos nem. Annál is inkább, mert nem is tudom, hogy hol vannak ezek a helyek, magyarul, hogy vajon hol árulnak tortaformát? Ami pedig a Tchibóban van, (nem vagyok benne biztos, hogy hosszú vagy rövid o?) az általában jó szokott lenni, eddig még nem csalódtam. Csak az olvasólámpában, ami elveszett, mikor Franciába mentem, mert kiesett a repgépen a dugig tömött hátizsákból. A biciklisgatya viszont igazi színfoltja a gardróbomnak!
104 szónak is egy a vége, (írás közben látom a szószámlálót,) vannak dolgok, amelyek teremtő erővel bírnak – ez a tortaforma pedig ilyen dolog. Már a megvásárlás előtt éreztem, hogy jó úton járok, mert annyira szimpatikus volt az eladólány a Kökin a Tchiboban, hogy tiszta jó kedvem kerekedett! (Erről már írtam egy blogot, de azt úgyse olvasta senki, és egyébként is töröltem.) Hazaérve rögtön nekiálltam recepteket keresni: beütöttem a keresőbe, hogy torta receptek, és az első találatra kattintottam. Itt valóban nagyon sok torta recept van: – például feketeerdő – torta, anyáknapi meglepetéstorta, erdei hullám torta, meg ilyesmik.
Aztán magamba szálltam, és úgy döntöttem, hogy egyszer (EGYSZER!!!) az életben érett felnőtt módon fogok viselkedni, nem vagány regényhősként. Azaz nem fogok abban bízni, hogy a dramaturg kihúz a pácból, és valamely elfelejtett gyermekkori beidegződés alapján életem első tortája a féloldalas hozzávalók – lista és a másfél oldalas, helyenként ismeretlen szavakkal teletűzdelt leírás (víz fölött megpuhítjuk?) ellenére is sikerülni fog. Ami sokkal valószínűbb, hogy megveszem az összes hozzávalót, összerakom, aztán jól szétfolyik és odaég az egész, én meg kidobtam egy kazal pénzt, és elmegy a kedvem a sütéstől egy életre.
Így egy egyszerű piskóta receptet kerestem, és találtam is: 6 tojás, 18 dkg liszt, 18 dkg cukor, csipet só. A són kívül mindent megvettem tegnap, (só volt itthon,) annyi, hogy cukor helyett ezt a xilitet vettem, két okból. Egyrészt mert sokkal egészségesebb, ami nekem külön fontos, másrészt mert a nagy felnőttségtől se láttam – se hallottam, és a 18 dekát 18 grammnak értelmeztem, ezért a 300 grammos doboz elképesztően gazdaságosnak tűnt. Ma reggel jöttem rá a tévedésre, mondhatom, nem voltam büszke magamra! Na de ilyen csekélységek nem szegik a kedvemet, nekiugrottam a piskóta manifesztálásának.
Tojásokat szétválogatjuk, könnyű! Nagymamámtól tanultam, csuklómban kitörölhetetlen az emlék. Nem, a pici héj sem maradhat benne, kihalászom kés hegyével. Ezt is a nagymamámtól tanultam. Na, most a sóval “habosra” keverjük a fehérjét. Kevertem egy darabig a habverővel, mikor már inkább hab volt, mint folyadék, úgy ítéltem meg, hogy jó lesz. Ehhez jön hozzá a cukor, helyett az immár aranyárassá vedlett xilit, és ezt az egészet fényes, kemény habbá verjük. Húsz perces megszakítás nélküli habverés után még mindig nem voltam teljesen elégedett, de éreztem, hogy már nem is leszek. A karom is majd’ leszakadt, hát nem irigylem szegény régieket, hogy folyton ilyesmiket kellett csinálniuk!Ha itthon lenne Bruno, csinálhatná ő, de nincs. Meg amúgy is nyafogna, hogy unalmas és fárasztó, és inkább menjünk a Gerbeaud-ba. Majd, ha már úgy tűnik, hogy érdemes, veszek ilyen robotgépet.
Na, szóval felvertem a tojásfehérjét, hozzákeverceltem a sárgáját, és “lapát segítségével beleforgatjuk a lisztet”. Honnan szedjek lapátot, menjek le a játszótérre fosztogatni? Á, ez nyilván csak egy szófordulat, jó lesz a habverő is, biztos nem nézi senki, hogy mivel forgatom a lisztet. És tényleg jó lett, közben begyújtottam először a számítógépet, hogy megnézzem, hányasra kell állítani a sütőt ahhoz, hogy 180 fokos legyen, aztán a sütőt is. Miért nem a hőmérsékletet írják rá a gyártók a gombra számok helyett?
Belekotortam a tésztát a formába, és teljesen úgy nézett ki, mint egy piskóta. Aztán beraktam a sütőbe, és felhúztam a cica alakú konyhai stoppert, amit Rómában vettem, 30 percre. Pár percen belül sütiillat lett a lakásban, nagyon kellemes volt! Nehezen, de kibírtam nyitogatás nélkül, és érdemes volt, mert szép magas piskóta került elő a sütőből, amint csöngött az óra. Később olvastam, hogy várni kellett volna még kikapcsolt sütőben, és akkor nem esett volna össze, de mindegy, így is olyan lett, mint az igazi, éljen, éljen!Kiszámoltam, egy ilyen piskótában 1460 kalória van. Tehát ha felvágom 8 szeletre, az 183 kalória szeletenként. (Csak a piskótalap, nem semmi! Ezért hizlalnak a sütemények!)
Estig álldogált a piskóta a pulton letakarva, (nem voltam itthon,) este pedig teremtettem hozzá eperpudingot cukor helyett mézzel, és a felszeletelt piskótát egy magas szélű dobozban leborítottam az eperpudinggal. (Pudingot már csináltam máskor is, ezért ennek a folyamatnak részletes ismertetésétől eltekintek.) Eredetileg ilyen rétegekre akartam vágni, és azokat megkenni, de nem sikerült, biztos nem jól csináltam. Ezért felszeleteltem, és úgy leöntöttem, az is jó, jobb híján! Most várom, hogy milyen lesz holnapra az “Epres elrontorta”.
